Kiskertek a Hortus Hungaricuson

Miss Daisy 2012.10.16. 16:08

Jó pár hete volt a Hortus Hungaricus, hazánk legnagyobb kertészeti kiállítása, de a képarchívumomban van még anyag, ami érdemes a posztolásra. A kiállításon, a szabadtéri részen volt egy vetélkedés, a jövő kertépítő mesterei számára. IMG_6606.JPG

A verseny célja az volt, hogy a szakoktatásban résztvevő diákok, illetve frissen végzett tanulók megmutathassák tudásukat elképzeléseiket a szakmai zsűri és a látogatók előtt, és megkezdjék jövőjük építését. Lássunk most a pályaművek közül néhányat.IMG_6608.JPG

 Van, amelyiket csak részleteiben mutatom, mert a részlet erősebb, mint az egész. Ez a csipkebogyóból font kerítés ötletes, látványos, és az alkotó vélhetőleg a csipkebokor azon tulajdonságára épített, hogy a vesszők szúrósak, ezért némileg védelmeznek is - mondjuk a kutyáktól vagy a kisebb állatoktól.IMG_6607.jpg

Remek ötlet a kertben egy süllyesztett, amolyan lounge-os rész a heverészéshez.IMG_6601.JPG

Ágyás klinker téglából. Kicsit szigorú az összhatás, de a szabálytalanul elszórt klinker téglás tipegők ötlete nagyon tetszik.IMG_6602.JPG

A tégla itt egy padnak nyújt védelmet, illetve támaszt biztosít a megfáradt hátnak.IMG_6613.JPG

Variáció szintén kerítésre, elsősorban szőlősgazdáknak.IMG_6611.JPG

Kerítés határmenti települések házaihoz, jelezve a szomszédnak: hol a határ :)IMG_6614.JPG

Hortus Hungaricus. Jó mulatság. Jövőre ne hagyjátok ki!

Fotó: Miss Daisy

Az ősz kincsei: a makk

Miss Daisy 2012.10.14. 23:35

Ősszel érdemes kis kosárral és nyitott szemmel járni az erdőben, melynek kincsei most tényleg elkényeztetnek bennünket. Ha körültekintőek vagyunk, az őszi-téli dekoráció alapanyagául szolgáló terméseket már most beszerezhetjük.Képernyőfotó 2012-10-14 - 23.14.53.png

Kössük tehát össze a kellemest a hasznossal. Erdőt járni októberben, amikor a fák levelei elszíneződnek, ajándék a természettől. A lábunk alatt heverő kincsekért pedig érdemes lehajolni. De mit találunk ilyenkor? A kocsányos tölgy jóvoltából makkot mindenképp.acorn2.jpg

Tölgyből pedig hazánkban van épp elég. Az óriási méreteket elérő és hatalmas összefüggő erdőségeket alkotó tölgyek a magyar és az európai erdők „királyai”. Erdeink 21 %-át tölgyerdők alkotják. A kocsányos tölgy a sík és az alacsony dombvidék fája, hosszú életük miatt fontos elemei a magyar tájnak.nagybereny-2939.jpg

Sajátosan gazdag állatvilágukkal tűnnek ki a hazai erdőtársulások közül, koronájukban lombfakadástól a nyár végéig pezsgő élet folyik. Makktermése nemcsak a Jicin-i erdő betyárjának, Rumcájsznak a pisztolyába való lövedék, hanem az erdei állatok fontos tápláléka is.acorn6.jpg

A kocsányos tölgy (lásd az Oázis kisszótárában) jó makktermést csak 6-8 évente hoz, így természetes csemetéinek nevelése sok odafigyelést igényel az erdészek részéről.acorn1.jpg

A tölgyek fája tartós, kemény és szilárd, feldolgozása nagy szakértelmet igényel. A 30-40 m magasra növő, 0,5-1,0 m átmérőt elérő tölgyek 100-120 éves korban vágásérettek. A fűrész- és lemezipar egyik legfontosabb alapanyaga, pótolhatatlan a hordógyártásban, igazi bor csak tölgyfahordókban érhet.acorn4_1.jpg

Egyes példányai matuzsálemi kort érhetnek meg, országszerte több helyről ismerünk 4-500 éves fákat, amik a legendák szerint Mátyás király vagy Rákóczi Ferenc fejedelem számára adtak egykor árnyékot.acorn3.jpg

A tölgy termése, nos, ahogy azt a fenti képeken is láthattátok, kis kreativitással sokféleképpen hasznosítható.

Forrás: Az Év fája, Pinterest, Google

Mesélő fák IV.

Miss Daisy 2012.10.13. 16:33

Örömmel adok hírt az Év Fája versenyről, amit harmadszor hirdetett meg az Ökotárs Alapítvány, melyre idén 60 fát neveztek közösségek, családok, magánszemélyek és szervezetek. IMG_0802.JPG

A nevezettekből 13 fát juttatott tovább a döntőbe az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije, ezek közül a közönség online szavazással választhatja meg az Év Fáját. Sorozatunkban ezeket vesszük számba. Lássunk a döntös fák közül most az utolsó négyet. A korábban bemutatott fák posztjai ittitt és itt érhetők el.IMG_0842.JPG

10. Dévaványai makkfa: Helybeliek úgy mesélik, hogy a fát 1890 körül ültették Dévaványán, a vasút építése idején. Ez alatt a fa alatt pihentek meg a messzi tanyákról, Gabonásról, Réhelyről, Barcéról, Katalszegről, Berekről iskolába járók az 1930-40-es években.

devavanya-3054.jpgAkkoriban még mindkét oldalon fasor állt, de a villanyosításkor ezeket kivágták. Ez a fa maradt meg hírmondónak, illetve a vasútállomásnál még három-négy darab. Piaci napokon a fa árnyékában pihentek meg nehéz szatyraikkal a piacoló nénikék, kisgyermekes anyukák. Évekig itt csatlakoztak a Kántor gyepre kijáró csordához a Bogya-telepi tehenek, és este itt várták a gazdák a jószágokat. A hatvanas-hetvenes években reggelente innen indult a munkásjárat.devavanya-3060.jpg

A tölgyfa tájékozódási pont is, ott kezdődik a városunk Bogya-telepi része, ha valaki az itt lévő utcák valamelyikét keresi, az útbaigazítás így kezdődik: a Makkfánál kell letérni, vagy a Makkfától az 1., 2., 3. 4. utca. A fa elhelyezkedése: Békés megye, Dévaványa, Könyves Kálmán utca és Kisújszállási út sarka, Faj: Kocsányos tölgy
Kora: 122 év, Magassága: 9,5-10 m, Törzskerület: 262 cm.nagybereny-2939.jpg
11. A nagyberényi ezeréves fa. Kalandozó őseink találtak rá a Kárpát-medence eme csodálatos tájára, s utódaik méltón kívánták köszönetüket kifejezni ezért. A Honfoglalás 1000. évfordulója alkalmából 1896-ban ültették a ma is hűs árnyékával csalogató, mintegy 20 fából álló tölgyfacsoportot, amit a berényiek apraja nagyja csak Ezeréves fának hív.nagybereny-2929.jpg

A fa mind a település lakosságának, mind az iskola diákjainak az összetartozás jelképe. Szívesen befogadta a tölgyfa-együttes a helyi iskolák számháborút játszó diákjait, a teli kosárral érkező piknikezőket vagy a titkos légyottra ide elbújó szerelmes párokat.p1010018_1.jpg

A tölgyfák őspéldányainak egymásba ölelkező véghetetlensége adott rejtekhelyet az erdők földjén portyázó betyároknak. Egy nagyberényi monda szerint az egyik család még aranyat is talált a fa tövében, abból vásárolták a község határában lévő földeket.p1010020_0.jpg

A fa elhelyezkedése: 8656 Nagyberény Arany János utca vége, Faj: Kocsányos tölgy, Kora: 116 év, Magassága: 22 m, Törzskerület: 3 m.

12. Rákócszi-tölgy, Becsevölgye. Érdekes, hogy ez az egyetéen fa, ahol nem volt különösebb sztori mellékelve a fához, ami egyébként 500 éves és a Göcsej szívében található. Kár, pedig biztos látott ezt-azt ez a fa is.becsvolgye-2907.jpg

A fa elhelyezkedése: Becsvölgye. Faj: Kocsányos tölgy, Kor: 500 év, Magassága: 25 m, Törzskerület: 610 cm.

13. Budafoki Ősök fája: 1739-ben pestisjárvány szabadult Budára. A járvány Promontoron (Budafok régi neve) is számtalan áldozatot követelt. A település leggazdagabb családja a serfőzde tulajdonosa, a Knoll család volt. A családfő, Knoll József megfogadta, hogyha túléli a fekete halál pusztítását, Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére kápolnát épít.osok_faja4.jpg

Bár József és felesége a járvány áldozata lett, leányuk, Veronika a pestist követő évben felépíttette Budafok első templomát, és szüleit ide temettette. Az eredeti növénytakaróból visszamaradó Ősök Fája Budafokon, a Szent Péter és Pál kápolna előtt, Promontor első temetőjének területén áll.foto_1899._evbol.jpg

A műemléki terület révén védettséget élvez. A kápolna és az Ősök Fája története az idők folyamán összefonódott: körmenetek állomása, keresztutak kiinduló pontja, az évente megrendezésre kerülő Péter-Pál Napok állandó állomása lett.budafok-2639.jpg

A fa elhelyezkedése: Budapest XXII. kerület Péter-Pál utca 1. Faj: Mezei juhar – Acer campestre, Kora: 250 év, Magassága: 13,5 m, Törzskerület: 2,22 m + 1,56 m.

A fák bemutatása véget ért. Szavazz az Év fájára te is, itt. Amennyiben módod van rá, ültess egy fát, hogy az utókor később a fentiekhez hasonló, méltó módon emlékezzen meg róla. Ha tetszett a poszt, csatlakozz te is A szomszéd kertje Facebook közösségéhez itt. Fontos tudni, hogy a nyertes fa egy speciális gondozásra, ápolásra feljogosító utalványt kap.

Fotó: Ökotárs Alapítvány

A természet szeretete párnába oltva

Miss Daisy 2012.10.10. 18:19

Nemrégiben ejtettem szót a párnákról, méghozzá egy 12 gyógynövénnyel töltött kispárnáról írtam. Most a csoda nem a párna belsejében rejtőzik, hanem a külsejében.lenoushka_image1.jpg

A designer, Lenoushka, aki Szentpéterváron és környékén cseperedett, felnőtt fejjel pedig felidézte ezeket a nyarakat, méghozzá párnái segítségével. Azokon madarak, pipacsok, fák villantják fel a tovaillanó nyarat.lenoushka3.jpg

Orosz pompa és tradicionális magyar motívumok válnak kézzelfogható csodákká Lenoushka műhelyében, aki orosz nagymamájától és édesanyjától leste el a kézműves technikákat.lenoushka_image2.jpg

Nekem már van egy pipacsos párnám, ami amellett, hogy szép, a hűvös estéken is megidézi a természetet, illetve a mögöttünk álló nyarat, illetve nyarakat.lovetrees.jpg

Ha érdekel hogy készül egy ilyen kézműves párna, indítsd el a videót. Profi a munka, remek a kivitelezés.

A művész honlapja itt, Facebook oldala itt érhető el.

dove.jpgFotó: Lenoushka

Mesélő fák III.

Miss Daisy 2012.10.07. 22:27

Örömmel adok hírt az Év Fája versenyről, amit harmadszor hirdetett meg az Ökotárs Alapítvány, melyre idén 60 fát neveztek közösségek, családok, magánszemélyek és szervezetek. IMG_0802.JPG

A nevezettekből 13 fát juttatott tovább a döntőbe az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije, ezek közül a közönség online szavazással választhatja meg az Év Fáját. Sorozatunkban ezeket vesszük számba. Lássunk a döntös fák közül most újabb hármat. A korábban bemutatott fák posztjai itt és itt érhetők el.cegenydanyad-3103.jpg

7. Az Öreg Hölgy. A Kende-kúria egy Cégénydányád nevű faluban található közel a keleti határhoz. A park elhagyatottságában is lenyűgöző. Egyszer volt szerencsém megnézni, kertje buja és ősfákkal teli. E fa kapcsán  az én képeimet látjátok, ugyanis pár évvel ezelőtt látogatást tettem az Öreg Hölgynél, amire a vetélkedésben le is adtam a szavazatomat.platan1.jpg

A kastély parkjában az igazi különlegesség az épület mögötti tisztáson található: egy hatalmas lombkoronájú juharlevelű platán. A közel 7 méter átmérőjű fának három törzse fonódik egybe, hosszan kinyúló ágait rudakkal támasztották alá, így védve azokat a leszakadástól.Platan2.jpg

Ezt a gyönyörű fát Kende Zsigmond ültettette az 1800-as években, amikor is a kastélyhoz tartozó angolkertet telepítette. A varázslatos hangulatú angolkert a II. világháború utánra szinte teljesen elpusztult. A közben 18 holdra zsugorodott park az 1970-es nagy árvíz idején újabb nagy megpróbáltatásokon ment keresztül.Platan3.jpg

A még megmenekült, sarjadásnak indult fái szinte a végleges pusztulásnak voltak kitéve, mivel a lakosság ide menekítette állatait az áradás elől. A park rekonstrukciójához 1984-ben kezdtek hozzá, számba véve a megmaradt növényzetet, mely megcsappant állapotában is lenyűgöző szépségű.Platan4.jpg

E gyönyörű platán mindennek ellenére megmaradt, és egyre nagyobb pompájában ékesíti a parkot. Ez a fa lett a település jelképe és mindenki szívéhez nőtt. Alatta ténylegesen azt érzi az ember: Isten nagy, én kicsi vagyok...Platan5.jpg

Néha galyazzák a fát, annek eredmény pedig valami ilyesmi.Platan6.jpg

A fa elhelyezkedése: Cégénydányád, Dózsa út 9. A Kende-Kúria parkja, Faj: Juharlevelű platán, Kora: 180 év
Magassága: 26 m, Törzskerület: 7 meger6.jpg

8. Keleti platán az egri Termálfürdő területén. A fa az Eger patak közelsége és az altalaj kedvező vízellátottsága miatt nagyon jól érzi magát élőhelyén. Az egri szájhagyomány szerint az egri vár 1552. évi török ostrománál, Ali budai pasa és Ahmed nagyvezír az akkor még kis fácska árnyékából irányította a török sereget.eger2.jpg

A legenda sajnos nem igaz, a valóság ezzel szemben az, amit levéltári anyagok bizonyítanak, hogy Eszterházy Károly (1725-1799) egri püspök idején telepítettek platánfákat Egerben. Ez a példány is valószínűleg akkor került elültetésre, de ma is évről évre szépen fejlődik.eger1.jpg

Érdekesség, hogy a Termálfürdő területén a keleti platán mellett egy nyugati platán is található, a két platánfaj egymás mellé ültetése Magyarországon is ritkaság. Nagy figyelemmel kísérjük állapotukat, a fakezelési munkánkhoz a fák mérete miatt a tűzoltóság segítségét vesszük igénybe. eger3.jpg

A fa elhelyezkedése: 3300 Eger, Petőfi tér 2. Termálfürdő (6427/12 hrsz.), Faj: Keleti platán (Platanus orientalis)
Kora: kb. 250, Magassága: kb. 40 m , Törzskerület: 850 cmeger3.jpg

9. Kocsányos tölgy, Szentes: Lőrincz Márton magyar birkózóvilágbajnok, olimpikon (1930-as évek) egyszer látogatást tett Szentesen, ahol bemutatót is tartott. Az olimpikon tiszteletére adott ebéd alatt Lőrincz Márton kijelentette, hogy „annyira megtetszett neki Szentes és a szentesi nép, hogy örömmel vallja magát ezentúl szentesinek, Szentes fogadott fiának, és viszonzásképpen a berlini olimpián kapott tölgyfacsemetét fölajánlja új szülőföldjének, Szentes városának”.szentes1.jpg

A facsemete ünnepélyes elültetésére Lőrincz Márton jelenlétében 1937. március 29-én került sor a Polgári Leányiskola (ma Petőfi Sándor Általános Iskola) előtti parkban. Az azóta terebélyes tölgyfa ma is látható, mellette emléktáblával.Szentes2.jpg

Adományozóját azonban messzire sodorta a történelem vihara. Sok viszontagság után az argentínai San Carlos de Bariloche városában hunyt el 1969. november 26-án. Emlékét erdélyi szülőhelye és fogadott városa, Korond és Szentes egyaránt őrzi.Szentes3.jpg

Mára ennyi, de lesz még egy utolsó rész a maradék 4 fával. Addig is, itt szavazhatsz. Ha tetszett a poszt, csatlakozz te is A szomszéd kertje Facebook közösségéhez itt.

Óvodás idillek

Miss Daisy 2012.10.04. 21:08

A Hortus Hungaricus jónéhány posztra elegendő anyaggal látott el. A legkedvesebbet még nem is adtam közre, most pótlom.IMG_6749.JPG

A kiállításon volt egy viszonylag nagyobb terület, ahol óvodás csoportok cseréptálba ültetett kertészeti életképei voltak láthatók. Ezek közül szemezgetem most a kedvenceimet. Érdekes és tanúlságos látni azt, hogy az óvodás korúak, nyilván az óvónéni segítségével milyen gondolatokat fogalmaznak meg ezekben a cserepekben az idillikus kertről.IMG_6758.JPGIMG_6765.JPGIMG_6748.JPGIMG_6746.JPGIMG_6627.JPGIMG_6628.JPGIMG_6767.JPGIMG_6763.JPGIMG_6633.jpgIMG_6630.JPGIMG_6632.JPG

Fotók: Miss Daisy

Mesélő fák II.

Miss Daisy 2012.10.02. 06:15

Örömmel adok hírt az Év Fája versenyről, amit harmadszor hirdetett meg az Ökotárs Alapítvány, melyre idén 60 fát neveztek közösségek, családok, magánszemélyek és szervezetek. 

Képernyőfotó 2012-10-02 - 5.43.36.pngA nevezettekből 13 fát juttatott tovább a döntőbe az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije, amelyek közül a közönség nyilvános, online szavazással választhatja meg az Év Fáját. Sorozatunkban ezeket vesszük számba. Lássuk a döntös fák közül most a második hármat.IMG_0790.JPG

4. A hatos-tölgy nevét a tövénél elágazó „ágairól”, törzseiről kapta. Ugyan a hat ágból mára sajnos csak öt maradt, de ez mit sem von le a fa iránt megnyilvánuló szeretetből, tiszteletből. A látogatókat a fánál kialakított információs tábla az alábbi rendhagyó történelemórával fogadja.kajarpec-2854_0.jpg

Vándor, itt állok már 3 évszázada. Nagy idő, mióta megszülettem. Háború dúlt a világban, mikor felcseperedtem lehanyatlott a félhold. Az utolsó Bécs elleni török hadjárat során Kara Musztafa seregei még 1683-ban elpusztították az egész vidéket.kajarpec-2866.jpg

Rövidesen újra fegyverek zajától lett hangos a táj. 1704-ben a koroncói csatában Forgách Simon, Rákóczi tábornagya és Heister, a német császár generálisa vívott véres csatát a közelben. Következtek a békés, erőt gyűjtő évek, újjáépültek az elpusztult falvak, templomok. hatostolgy1_0.jpg

A fegyverek zaja újra belármázta a vidéket. Napóleon hadai véres ütközetet vívtak Kismegyer térségében 1809. június 14-én, hol nemesi felkelőink hősiesen ellenálltak. Az 1848-49-es szabadságharc utolsó dunántúli ütközete is a közelben játszódott le, a győri csata részeként vívtak véres harcot nemzetünkért honvédeink.hatostolgy2_0.jpg

A fegyverek elcsendesülnek, és újra szépülni kezd a táj. Vasutak, gyárak épülnek, és mindenhol a hegyekben zöldell a híres sokorói szőlő. Csendesen megöregedve pihenek e csodás völgyben, csak madár szól, és nyugalom van. Vándor csak gyönyörködj, és ne rombolj, hogy maradjon valami az utánad jövőknek is!kajarpec-2883.jpg

A fa elhelyezkedése: Kajárpéc külterület (GPS koordináták: 551072, 239248 erdőrészlet jele: Kajárpéc 2 TI), Faj: Tölgy, Kora: 300 év, Magassága: 18-20 méter, Törzskerület: 6-8 méter.budaors-2669.jpg

5. Budaörsi vadgesztenye. Sok mindent „látott” – ha beszélni tudna arról a megélt 100 évről! Ott áll a 125 éves állomásépület közelében. Valamikor párja is volt, de azt már kivágták. Talán száznál is többször szendergett téli álomba, és ugyanennyi alkalommal ébredt, ha eljött a kikelet. Gyökerei ennyi év alatt jó mélyre fúródtak, vizet kutatva. Már nem fél az aszályos nyaraktól. Amikor virágba borul, a vonatról leszálló utasok megcsodálják. – Mint egy nagy virágcsokor - mondják.budaors-2656.jpg

Siheder korában a mi fánk még gőzmozdonyoknak integetett. Milyen dübörgéssel, sistergéssel, fütyüléssel érkeztek meg azok a fekete vasparipák! Valósággal beleremegett a föld. Erre járt az Orient-expressz is, de az nem állt meg Budaörsön. Éppen csak be tudott pillantani az elegáns kupék ablakán. Majd a villamosítás után a gőzmozdonyokat fokozatosan felváltották a dízelek és a gyorsan induló villanymozdonyok.dsc_3329_avtmacretezve1_0.jpg

1914 júliusában nagy lett a jövés-menés. Kitört a háború, általános mozgósítás. Mire a lombok lehullanak, itthon leszünk – ilyen szavakat, mondatokat hallott a gesztenyefa, de akkor még alig érte el a két métert. Azt látta, hogy katonaruhás férfiak szállnak fel a vagonokba, faládákkal. Kisírt szemű asszonyok integetnek utánuk. Bizony már lehullatta rőt színű leveleit, és az emberek még mindig nem jöttek haza. Akik mégis, azok át és át voltak kötözve fehér gézzel. A postakocsik tábori értesítőket is hoztak a frontról. De a mi fánk azt már nem tudhatta, hogy mi állt bennük…dsc_0486_avtmacretezve2.jpg

De mi történt?! Már megint háború! A mindennapi megszokott menetrend felborult. Katonákkal teli szerelvények gördültek át az állomáson. Repülők is jöttek, Stukák, Messerschmittek. Szörnyű bombázások hangját hozta a szél a főváros felől. Aztán megint tavasz lett, az élet ment tovább… A fa rügyet hajtott, szirmot bontott és gesztenyék koppantak a tövében.2010-ben_a_kertbaratok_gondozzak_a_kertet.jpg

1946 januárja – a mi fánk téli álomba dermedve nem láthatta, hogy tehervagonok állnak be az állomásra, belsejük elnyelte a kétségbe esett embereket – nőket, gyerekeket, családokat. Magyarországon elsőként megkezdődött a német ajkú lakosság Németországba telepítése. Két hét alatt a lakosság majd 90%-át hurcolták el szülőhelyükről.Aesculus_hippocastanum_fruit.jpg

Több mint 60 év telt el azóta. Az utódok emléktáblát terveznek az állomás falára. A fa körüli parkot a budaörsi kertbarátok hozták rendbe, és három éve gondozzák. A fa elhelyezkedése: 2040 Budaörs, Raktár u.1. Faj: vadgesztenye, Kora: 100 év, Magassága: 20-22 m, Törzskerület: 260 cm46161964901122864_efZGlBa5_c.jpg

6. Szentendre - Izbég hársfája. Szentendre egyik legrégibb településrészén, Izbégen, nem messze a Bükkös pataktól, egy kis dombocskán, a mai Alsó-Izbég téren nőtt ki kb. 150-180 évvel ezelőtt ez a hársfa.szentendre-2712.jpg

A fa több mint 25 éve, súlyosan megsérült, az egyik hatalmas ága letört, nagy darabot kiszakítva a törzsből is. Sajnos, a közterületen lévő fa hatalmas sérülését nem kezelte senki, kártevők költöztek a sebbe, óriási pusztítást végezve a törzsében. szentendre-2704.jpg

Az itt élők úgy tudják, hogy amikor a fa meghasadt, akkor halt meg a környék legidősebb, itt született lakója, aki sokszor üldögélt alatta, békésen pipázgatva. De sok anyuka itt sétáltatta kisbabáját, így azok kicsi koruktól már szívükbe zárhatták a hársfát. A helyiek elhatározták el, hogy megmentik a hársfánkat a pusztulástól.szentendre-2693.jpg

Arra kellett törekedni, hogy törzse ne hasadjon félbe, ezért az ágai végén le kellett vágni annyit, hogy a saját, hatalmas súlyától ne szakadjon ketté, a kártevőket pedig kiűzzék belőle. Több napig tartott a mentés, nem volt egyszerű munka. Az itt élők, ha segíteni nem is tudtak, őszintén szurkoltak. És most tavasszal is illatozó virággal pompázott a hársfa.szentendre-2692.jpg

A fa elhelyezkedése: Szentendre, Alsó-Izbég Tér ( János utca - József A utca találkozása), Faj: hárs, Kora: 150-180 év, Magassága: 15 méter, Törzskerület: 280 cm. A döntös fák ismertetését folytatom, hiszen még számos fa és érdekes története vár bemutatásra. Addig is, itt szavazhattok. Ha tetszett a poszt, csatlakozz te is A szomszéd kertje Facebook közösségéhez itt.IMG_0789.JPG

Fotós: Miss Daisy, Ökotárs Alapítvány, Pinterest

 

Online kupon az Oázis Facebook oldalán

Miss Daisy 2012.10.01. 07:12

Érdekes új funkciót indított a Facebook. Ennek Offer (ajánlat) a neve. A lényege hogy megosztunk egy posztot, amire ha rányom a felhasználó, akkor emailben kap egy vonalkódot, azt kinyomtatja és innentől minden ugyanúgy működik, mint egy újsághirdetéses kupon: kap rá 1000 Ft kedvezményt (4000 forint dísznövény vásárlás esetén).247064729528129487_Hmi4HxOI_c.jpg Az Oázis már használja a Facebook ezen új funkcióját. Izgalmas lehet kipróbálni az online kupont, mely minden Oázis üzletben beváltható. Erre október 7-ig van lehetősége minden kertbarátnak. Éljetek/éljünk a lehetőséggel. A kuponért ide kattinst.214272894740464169_oE0qh5Gm_c.jpg

Fotók: Pinterest



Mesélő fák I.

Miss Daisy 2012.09.27. 08:58

Rászoktam a futásra a Normafa környéki erdőkben, így van időm megcsodálni a természetet, miközben a talpam alatt ropog az avar. A Normafánál kevés szebb és megnyugtatóbb helyet tudok a fővárosban. Az első 4 kép talán viszaadja ezt.IMG_0659.JPG

Érdekelnek a szép és koros fák, ezért is adok örömmel hírt az Év Fája versenyről, amit harmadszor hirdetett meg az Ökotárs Alapítvány, melyre idén 60 fát neveztek közösségek, családok, magánszemélyek és szervezetek.IMG_0660.jpg

A nevezettekből 13 fát juttatott tovább a döntőbe az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije, amelyek közül a közönség nyilvános, online szavazással választhatja meg az Év Fáját.IMG_0580.JPG

A döntősök közé idén is számos tölgyfa és platán került, de mellettük szerepel egy hársfa, egy fűz, egy vadgesztenye, egy juharfa és egy ritkaságszámba menő, 350 éves körtefa is. Sorozatunkban ezeket vesszük számba. Lássuk a döntös fák közül most az első hármat.IMG_0687.JPG

1. Különleges színfolt az idei döntősök között a balatonalmádi Kálmán-körte, amelyet gazdái akkora becsben tartottak, hogy a telek eladásakor is kikötötték: kivágni pedig nem szabad. Méreténél fogva ez a fa ma térképészeti pont, koronájának átmérője 14 méter. balatonalmadi_kortefa.jpg

A fa a betyártörténelemben is szerephez jutott, e körtefa alatt várta ki ugyanis Sobri Jóska a hírt, hogy a közeli Határ-csárdában vannak-e pandúrok.kalman-korte_004_0.jpg

A nevezett fa évente 5-10 mázsa egészséges termést hoz, mindenféle növényvédelem nélkül. Betegségekkel szemben ellenálló fajta. Ezért a fa tulajdonosa a fajta fenntartása érdekében szaporítóanyagként oltványok készítéséhez is rendelkezésre bocsátja a matuzsálemet. Nemes felajánlás.balatonalmadi-2916.jpg

A Fa elhelyezkedése: 8220 Balatonalmádi, Pihenő utca 11-13. ( gps: N 47 1.260 E 17 59.838), Faj: Nyári Kálmán körte (Pyrus communis), Kora: 350 év, Magassága: 15 méter, Törzskerület: 295 cm.balatonalmadi-2920.jpg

2. Nem szokványos az alsóbogáti platán története sem. Miután egy villámcsapás után elhalni látszott, a belsejében keletkezett odúba egy vihar elől bemenekülők által gyújtott tűz keltette újra életre, elpusztítva kártevőit és fertőzéseit.alsobogati_odvas_fa.jpg

Mesébe illő környezet, hatalmas park, szélben bólogató évszázados fák, és benne a málladozó falú Festetics-Inkey kastély, mely most ébred évtizedes álmából (a múltidéző képeket lásd alább). A park megannyi titkot rejt: fácánt és nagyvadat, kápolnát, halastavat és az említett csodafát a somogyi dombság, Alsóbogát közepén.Képernyőfotó 2012-09-27 - 8.10.55.png

Történt az 1900-as évek derekán, hogy egy hatalmas vihar érte el a falut, s csapott le az akkor még lakott kastély ősfás parkjára. Hajnaltájt elvonult a vihar, s nyugodtan szenderült álomra a lakosság.Képernyőfotó 2012-09-27 - 8.05.16.png

Másnap, az alapos szemlélődés során vették csak észre, hogy a kastély parkját átszelő patak partján a vén platán mentette meg őket. Magasabb volt, mint a kastély kéményei, s hatalmas, az égig merészkedő lombkoronája elnyelte a legfélelmetesebb villámok egyikét.Képernyőfotó 2012-09-27 - 8.44.22.png

Az akkor már több mint 100 éves platán szétnyílt, majd kiégett. Az egész falu a csodájára járt, s hálával adóztak féltően védelmező lombja előtt. Ősszel történt mindez, s a helyiek várták a tavaszt, hogy kihajtson a védelmező fa megannyi ága. De az nem ébredt álmából ezen a tavaszon.Képernyőfotó 2012-09-27 - 8.12.58.png

A bogátiak bánata lassan csillapodott, elfogadták a védelmező fa akaratát. Továbbra is tisztelték a fát, ezért magára hagyták, nem vágták ki. A nyár folyamán belseje korhadásnak indult. Képernyőfotó 2012-09-27 - 8.17.12.png

Egy kora őszi estén újra nagy vihar kerekedett, s az akkor is ott időzőknek szemernyi ideje sem maradt fedezékbe vonulni, így bebújtak a platán belsejébe, itt várták meg a vihar elvonultát. Hűvös este volt, s kissé meg is áztak. Hogy elkerüljék a megfázást, tüzet raktak a fa belsejében. Úgy vélték, a fának már nem árthatnak, viszont magukat megvédhetik.bogat_odvas_platan_4..jpg

A következő tavasz nagy boldogságot hozott. Azon az őszi estén a fiatalok tudtukon kívül megmentették a fa életét. Kifüstölték, kiégették a gombákat, fertőzéseket a belsejéből: a fa új életre kelt. Azóta eltelt több mint 60 év. S minden tavasz magával hozza a csodát, az egyre nagyobb lombú platán zöldellésével.bogat_odvas_platan_2..jpg

Az elmúlt években több hazai és külföldi dendrológus is megvizsgálta a fát, mindegyikük egybehangzóan állította, hogy nem látott még ehhez foghatót. Az odú belső magassága 6 méter, külső nyílása 4 méter magas. A fa elhelyezkedése: Alsóbogát, Szabadság utca 4. Festetics-Inkey Kastély parkjában, a vén fahíd lábánál, Faj: Platán, Kora: 150 év, Magassága: 40 méter, Törzskerület: 5,2 méter.1_1.jpg

3. Szigetvár közismert fűzfája a Zrínyiekről híres kisváros szívében található. A fát 1993-ban egy természetkedvelő sportpálya gondnok ültette, gyermekkori barátjával. A fűzfa két „társával” együtt került elültetésre, mégpedig a helyi csónakázó tónál lévő két hatalmas fűzfa hajtásaiból, melyek azóta sajnos elpusztultak már.7_1.jpg

A fák életének kezdeti szakasza nem indult egyszerűen, mivel abban az évben hosszú ideig tartó szárazság volt. A gondnok energiát nem spórolva nap mint nap vödörrel hordta a vizet az Almás-patakról, hogy a fák megeredjenek. 4_0.jpg

2007-ben azonban, a város terjeszkedése és a Szigetvári Gyógyfürdő teljes felújítása nem várt áldozatokat követelt. Az „áldozatok listáján” többek között a három fűzfa is szerepelt. A gondnok hosszas könyörgése vezetett el odáig, hogy egy fűzfát mégiscsak sikerült megmenteni, mégpedig oly módon, hogy a parkoló és a fürdő egyszerűbb megközelíthetősége érdekében körforgalom épült, melynek közepén a fűzfa áll.5_2.jpg

A fa, bár már magányosan, de rendületlenül ott áll ma is, a város és a körforgalom közepén, hűs árnyékot adva a fürdőbe érkező vagy éppen a fürdőből távozó vendégek számára, kedvelt találkozóhelye a fiatal korosztálynak, az esténként biciklivel érkező diákoknak.

3_2.jpgA fa elhelyezkedése: Baranya megye, 7900 Szigetvár, Olay Lajos u. 6., GPS koordináta: 46°02’58,14” É 17°48’00,29” K, Faj: szomorúfűz, Kora: 19 év, Magassága: 6,4 méter, Törzskerület: 3,8 méter.6_1.jpg

Fontos tudás, hogy a hazai Év Fája részt vesz a jövő év elején rendezendő európai versenyben is, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. Idén 7 ország fái közül a hazai jelölt, a felsőmocsoládi öreg hárs lett a győztes több mint 11 ezer szavazattal.felsomocsoladi_oreg_hars_1.jpg

A döntös fák ismertetését folytatom, hiszen még 10 fa és érdekes története vár bemutatásra. Addig is, itt szavazhattok. Ha tetszett a poszt, csatlakozz te is A szomszéd kertje Facebook közösségéhez itt.

Fotós: Miss Daisy, Ökotárs Alapítvány, Inkey Archívum, Silley Miklós

A 12 gyógynövénnyel bélelt párna

Miss Daisy 2012.09.26. 08:10

A Hortus Hungaricus egyik kézműves standjánál lettem figyelmes ezekre a színes párnákra. Készítőjük elmondása szerint a párna 12 nyugtató hatású, alvást segítő, gyulladás csökkentő gyógynövénnyel van kitömve. A kispárna köztes anyaga pedig a pelyva.IMG_6619.JPG

Van benne zsálya, levendula, kamilla, orbáncfű, citromfű, kakukkfű, golgotavirág, macskagyökér és 4 másik gyógynövény, amit  nem tudtam megjegyezni.113645590566424885_9rhhBMZP_f.jpg

A párna nyugtató, húzódásokra helyezve meghozza az enyhülést, segít a gyulladások felszívódásában. Az alvászavarokat is csökkenti. Roppant jó illata van és tényeg hamar álomba ringatja az embert, én volt hogy tíz órát aludtam a párnán egyhuzamban, pedig az nem jellemző rám. 209135976416362266_jmveVDSK_f.jpgA párna a készítője szerint egy évig fejti ki hatását. Olykor érdemes kitenni a napra, vagy néha gőzülős vasalóval rámenni egy kicsit. Készíthetünk mi is ilyet, de, ha nem bíbelődnénk vele, kertészeti kiállításokon, bioboltokban vásárolható meg a fej alá való.IMG_6617.JPG

Akitől én vettem, az a lány rendszeresen árul a budapesti Gozsdu Udvarban lévő Gouba vásáron. Vásznai eredeti indiai textilek. Varázlatos és nem csak a textil, a párna beltartalma is. Könnyű álmot ígér, és be is tartja :)

Ha tetszett a poszt, csatlakozz te is A szomszéd kertje Facebok közösségéhez: itt.

Képek: Miss Daisy, Pinterest

A standok legjobbika

Miss Daisy 2012.09.24. 20:21

Magyarország legnagyobb kertészeti kiállításán, a Hortus Hungaricuson a standok közti szépségversenyt az Oázis Kertészet nyerte el különleges, felfelé terjeszkedő raklap installációjával.DSC_0161.jpgDSC_0170.jpg

A raklapok ma szívesen alkalmazott belsőépítészeti megoldások, bútorként, tárolóként tökéletesen funkcionálnak.IMG_6547.JPG

Gyakorlatilag ezt ismerte fel az Oázis kreatív csapata, akik fehérre festve emeletes polcrendszert alkottak belőlük.IMG_6557.jpg

A polcokon a cég kaspókínálata is bemutatkozott, például az óriás világítós.IMG_6550.JPG

Vagy az ereszcsatornára csimpaszkodós.IMG_6562.jpg

A gyékényből font darabok.IMG_6555.jpgIMG_6554.JPG

A púderes-csajos rózsaszínesek.IMG_6539.jpgIMG_6559.JPG

Az elegáns lilák vagy az intenzív zöldek, amik ráadásul átlátszóak, mert orchideához, ugye csak ilyen kaspót választunk...IMG_6558.JPG

És itt vannak az őszt idéző kerámiák.IMG_6542.JPG

Az összeültetésre alkalmas masszív műanyagok.IMG_6560.JPG

És végül az új személyes kedvenceim, a négyzet alakú kerámiák. Van választék...IMG_6553.JPG

Aki nem tudott részt venni a kiállításon, az Oázis üzleteiben kaspót és bele való növényt is talál magának, aki pedig ott volt, a jegy árát levásárolhatja az Oázis üzleteiben.

Fotó: Miss Daisy

Kékfestő álom

Miss Daisy 2012.09.22. 22:46

A Hortus Hungaricus hazánk legnagyobb kertészeti kiállítása, melynek a szigetszentmiklósi Flora Virágpiac adott helyet a hétvégén, - a kiállítás egyébként vasárnap estig tart.IMG_6683.JPG

Érdemes ellátogatni a helyszínre, mert bődületes mennyiségű vizuális inger éri egy ilyen eseményen az embert. Az a munka, amellyel mostani posztomban foglalkozom, a "Virágos enteriőr" pályázat második helyezettjének alkotása.IMG_6745.JPG

Megálmodója Ispán Márta, visegrádi lakos, aki saját bevallása szerint nem dekoratőr, szimplán csak egy szépérzékkel megáldott hobbista, a munkája mégis profi.IMG_6663.JPG

Enteriőrje egy kékfestő álom, az általa megálmodott térben a kék és a fehér színek dominálnak. A hangulat egy Csehov dráma díszleteihez jól illeszkedne.IMG_6647.jpg

Az életkép egy verandát ábrázol, középpontjában az álomszerű hintával, amelyeket vastag kötelek erősítenek a mennyezetre, ami nem mellesleg a csónak vagy hajó lapátja.IMG_6728.JPG

A csónakban virágok gondoskodnak a hintázás közbeni bódulatért, míg a kékfestő párnák a kényelemért.IMG_6668.jpg

Az enteriőrnek nem csak ez a szelete zseniális, apró hangulatai, részletei is figyelemre méltóak. Ez itt egy réges-régi varródoboz kékfestő anyaggal újrabélelve.IMG_6690.jpg

Azokból az időkből, amikor a kézimunkának még volt becsülete.IMG_6708.JPG

Ő Márti, az enteriőr berendezője, aki a tálalószekrényt is nagy műgonddal rendezte be.IMG_6736.jpg

Levendulacsokrok felfüggesztve és némi csipkével kombinálva.IMG_6653.JPG

Az tálaló belseje kézírásos csomagolópapírral van kitapétázva. A tinta? Hát persze, hogy a klasszikus kék.IMG_6674.JPG

Az étkészlet valaha Márti nagymamájáé volt. A hálás utókor szép állapotban őrzi a családi ereklyét.IMG_6722.jpg

Csodás étkészlet.IMG_6644.JPG

Finom felterítés.IMG_6645.JPG

Csónak a plafonra is jutott.IMG_6661.jpg

Tudtátok, hogy szalmakalapokkal tökéletesen lehet dekorálni? Jól áll a kékfestő paravánnak a két fejfedő.IMG_6659.JPG

Kalapból a tálaló oldalára is jutott.IMG_6658.jpg

A szekrény egyéb kincseket is rejt.IMG_6666.JPG

Az Életiskola II. mindenféle életbölcseletek gyűjteménye. Álljon itt néhány ízelítőül.IMG_6665.JPG

Régi családi fotók.IMG_6660.jpg

A gyümölcstál, mint dekorációs elem, - nem csak festményeken mutat jól.IMG_6698.JPG

Kalendárium szálkás kézírással.IMG_6654.JPG

És végül a kedvencem: fehér bőröndök árvácskával. Mártinak gratulálok. Az enteriőrversenyt az én szememben ő nyerte. Elérhetősége enteriőr vagy üzletberendezési munkákhoz e-mailes elérhetőségünkön. IMG_6721.jpg

Ha tetszett a poszt, csatlakozz te is A szomszéd kerje Facebook közösségéhez: itt.

Fotó: Miss Daisy

Hétvégén Hortus Hungaricus

Miss Daisy 2012.09.20. 09:56

Idén is lesz Hortus Hungaricus, mely a kelet-közép európai régió legnagyobb kertészeti szakkiállítása, hovatovább a magyar kertészeti szakma legrangosabb ünnepe, ahol a legfontosabb kertészeti termékcsoportok, szolgáltatók mutatkoznak be újdonságaikkal.sg.jpg

A hétvégén, )szeptember 22-23-án) Szigetszentmiklóson zajló eseményen a termékek és szolgáltatások mellett a virágkötészetben, kertépítészetben jelen levő trendek is bemutatásra kerülnek. A kiállítás keresztmetszet ad a hazai dísznövénytermesztésről és kínálatról, valamint az ágazathoz kapcsolódó kiegészítő termékek piacáról is.sg2.jpg

A kiállítás célja a lakosság körében a kertészeti termékek fogyasztásának ösztönzése, az ízlés formálása, termékekkel, felhasználásukkal kapcsolatos szaktudás átadása.sg1.jpg

A kiállítás termékcsoportjai: vágott virág, cserepes dísznövény, faiskolai termékek, szaporítóanyag, táj- és kertépítészet, kertészeti technika, szárazvirág, gyógy-és fűszernövény, friss és feldolgozott zöldség és gyümölcs, tápanyag-utánpótlás, növényvédelem, csomagolás és dekoráció. A programokról itt tájékozódhatsz, a jegyárakról és a helyszín felől (Szigetszentmiklós) itt.sg3.jpg

Jó hír, hogy idén is lesz ingynes VIRÁGJÁRAT a rendezvény helyszínére! A busz Kőbánya-Kispest, metró végállomás és Szigetszentmiklós között szállítja utasait. Indulás Köbánya Kispestről: 08.30 (félóránként) - 16.30 (utolsó). Szigetszentmiklós: 10.00 - 18.00 (félóránként). A kiállításra induló VIRÁGJÁRAT a Kőbánya Kispesti 193E jelű autóbusz végállomásán veszi fel a látogatókat.IMG_6240.jpg
További jó hír, hogy az elmúlt évhez hasonlóan a belépőjegyek ára (felnőtt: 1500 forint) szeptember 21-től október 21-ig levásárolható az ország összes Oázis Kertészetében. Kár lenne kihagyni az eseményt!
 
Képek: Pinterest, Flickr

Az ősz kincsei: a füge

Miss Daisy 2012.09.18. 07:00

Az ősz egyik legédesebb gyümölcse a füge, ami ilyenkor másodjára hoz termést az évben. Szerencsére idehaza is megterem. Lelőhelye a Rózsadombon a Gül baba türbéje, de a Lukács Fürdő szomszédságában is van néhány szabadon dézsmálható fa. Akinek pedig szerencséje van, a kertjében is megterem ez a mediterrán finomság.tumblr_lgq4butbqX1qff3jco1_500.jpg

Mennyei eledel. Önmagában is ehető, de jól harmonizál mediterrán sonkákkal, sajtokkal. Leszedni érett állapotban érdemes, amikor a gyümölcs külseje, pirosas-lilás, állagra puha, ízre mézédes, cukor és rosttartalma meglehetősen magas. Hamar meg kell enni, hűtőben is csak rövid ideig tárolható.166985098653093615_vKYrFdrV_f.jpg

Feldolgozása a rövid idejű eltarthatóság miatt a mediterráneumban hamar megkezdődik: szárítják aszalt gyümölcsnek, de készítenek bort, illetve pálinkát is belőle.146648531586073809_7NR9yjnB_f.jpg

Eredeti hazája Kis-Ázsia, Szíria, Izrael, de ősrégi idők óta termelik Észak-Afrikában és Dél-Európában. Fő termőhelyei jelenleg Franciaországban, Spanyolországban, Törökországban, Kaliforniában vannak.64809682107214187_5214Bhgm_f.jpg

Ha megpróbálkoznál a termesztésével, tudd, hogy féltrópusi növény, szereti a napos, szélvédett helyet, a déli házfalak előtti sütkérezést, ekkor a telepítés utáni 3-4. évben hoz termést. Jó talajban - a trágyázásért és a gyomtalanításért, szárazságban a vízért hálás - 3-4 méteres bokrot kapunk serleg forma levelekkel (lásd a képen).IMG_0044.jpg

Bálint gazda azt tanácsolja, kétéves, gyökeres növényeket ültessünk, mert ezek erednek meg a legbiztosabban. Az őszi ültetésű csemetéket  a siker érdekében alaposan öntözzük be és kupacoljuk fel földdel és várjuk a termést.1970393557137076_2XWupSnU_f.jpg

Hosszú, napos nyárban második körös termésre is számíthatunk. A hosszú, napos nyár megvolt, élvezd hát a mögöttünk álló évszak gyümölcsét, ezúttal füge formájában. Ha pedig nincs mit szüretelni, ültess egy fügefát!112871534380525024_z20oJqXt_f.jpg

Képek: Pinterest, Miss Daisy

Krizantém - kevesebb fény, több virág

Miss Daisy 2012.09.13. 08:39

Lezajlott az év utolsó hőmérséklet akciója a hétvégén az Oázisban. Vasárnap 28 fokot mértünk, így mindenre 28 százalékos kedvezmény járt. A Budakeszi kirendeltségben, ahol vizitáltam, már beköszöntött az ősz, megjelentek kedvenceim, a dísztökök és a gömb formájú krizantémok kis, közepes és óriás kivitelben.IMG_6235.JPG

A kosár hamar megtelt a három nagyfejűvel, ami a teraszomat díszít majd. Formájuk egy fél focilabdára emlékeztet. Magam még bimbós állapotban szoktam a növényt megvenni, hogy csúcsidőszakukat, a virágzást nálam érjék el. Mivel most ténylegesen beköszöntött az ősz, és odakint szitál az eső, az öntözése megoldott, de, ha nem segítenek az égiek, bőséges locsolást igényel, hiszen rendkívül víz-és páraigényes növényről van szó. Ha lehet, te is gyakran locsold és keveset.IMG_6240.jpg

A krizantém pozitív tulajdonsága a hidegtűrés, így ahogy gyaloglunk bele az őszbe, ezek a virágok jó hosszan képesek megszínesíteni a napjainkat. A krizantém talán ennél is érdekesebb tulajdonsága, hogy a virágok nyílását, a fény csökkenése idézi elő, így a krizantémot a rövidülő nappalok virágának is szokták nevezni. IMG_6236.JPG

A többi virágzó növényhez hasonlóan, a krizantém esetében is csak akkor számíthatunk tartós virágzásra, ha óvjuk a közvetlen napsugárzástól, és a száraz, meleg helyektől. Tehát, ne vidd be a meleg szobába, mert nagyon hamar elkezd majd sárgulni. Ha mégis a szobádat szeretnéd díszíteni vele, keresd meg a lakás leghűvösebb pontját és oda tedd.IMG_6237.JPG

Virágzás után fontos, hogy az elnyílt virágokat csipegesd le, így a többi bimbó hamarabb fog virítani. A cserepes növényeket elvirágzásukat követően célszerű a kert egy félárnyékos helyére ültetni, így következő évben újra kihajtanak, és jövő télen újra szirmot bontanak. Ha lehetőség van rá, akkor a tövet forgáccsal, vagy mulccsal takard be.Colorful-Chrysanthemums-Spheres.jpg 

Amennyiben gondosan jársz el, sok örömöd lesz a rövidülő nappalok virágában, aminek érdekes módon épp a felkelő nap országában, Japánban van a legnagyobb kultusza. 3-color-dome-by-larry-albee-2.jpg

Fotók: Miss Daisy, 5., 6.

Gombócgyártás télire

Miss Daisy 2012.09.11. 07:42

Barátnőm földbirtokos. Többedmagával vett egy földet, azt bérművelteti. Ő és földbirtokos társai minden héten kapnak a nagy fővárosba egy kosarat a földjükről származó terményekkel. Havi 25 000 forintot kell leszurkolniuk a bőségszaruért, ez fedezi a művelést és a postaköltséget.agri1.jpg

Be lehet szállni a buliba, engem is kapacitált, el is küldte a betakarítási naptárat, amely gondosan összegezte, melyik hónap melyik hetében mivel telik meg a csemegekosár. Végül nem vágtam neki, pedig romantikus az eszme, a termény bio, mégis fedolgozhatatlan mennyiségű, a nap végén pedig az lenne, hogy óriási mélyhűtőládát kellene hadrendbe állítanom.agri2.jpg

A gondolat ezzel együtt tetszik, és olykor segítek is Gabinak a termény tartósításában. Így volt ez például tegnap, amikor a terménypostával rengeteg szilva és krumpli érkezett. Egy részét feldolgoztuk attól az ötlettől vezérelve, hogy készítsünk szilvásgombócot és fagyasszuk le, jól esik az majd télen.IMG_6246.JPG

A szilvákat először is kimagoztuk. Íme a hadsereg.IMG_6249.JPG

Ezután dobtak egy fejest a fahéjas barna cukorba. A barna cukor azért jobb választás, mert mindig kiderül, hogy hő hatására jobban karamellizálódik.IMG_6251.JPGIMG_6252.JPG

Miután mindegyik szilva dobott egy fejest a cukorba, pac-man alakzatot öltve várták, hogy gombócokba foglaljuk őket.IMG_6255.JPG

IMG_6258_1.JPGA legutóbbi kosár több kiló krumplit is rejtett, ezekből készült a tészta. S, hogy miből még? A HVG receptjéből, amiből mi is dolgoztunk, mindent megtudhatsz.IMG_6345.JPG

Mi csak annyit változtattunk, hogy fehér liszt helyett az egészségesebb tönköly lisztre esett a választásunk.IMG_6346.JPG

Miután elkészült a 78 gombóc, - ez nem csak gombócból sok - megfőztük, és amikor a kisgömböcök a lábosban feljöttek a víz felszínére, tálcára szedtük őket, majd hagytuk a hadsereget kihűlni, végezetül bezacskózva mentek szépen a fagyasztóba.IMG_6349.JPG

Persze nem mind került a mélyhűtőbe, vacsoráztunk is belőle. A programból egy emlékezetes délután lett. Termeljetek, szüreteljetek és tegyétek el ti is a kert kincseit télire! IMG_6357_1.JPG

Fotók: 1, 2, Miss Daisy

A mocsári hibiszkusz

Miss Daisy 2012.08.08. 07:35

Kelet-Magyarorzágon, Panyolán járva szerettem bele a növénybe. A mocsári hibiszkusz ott minden udvar szerves része. Feje óriási, méretei földöntúlivá teszik - egy-egy virág nagyobb lehet, mint egy emberi fej - , szépsége pedig olyan lenyűgöző, hogy ilyen szépséges virágokat azt hinné az ember, csak a Disney rajzfilmrajzolói tudnak papírra vetni.IMG_5232.JPG

Rózsaszín, vagy bordó virágai augusztus elejétől egészen októberig nyílnak. Megfelelő körülmények között akár 1.5-2 méteres bokorrá fejlődik. A növény Florida mocsaras vidékeiről származik. Szereti a nedves, de napos, esetleg félárnyékos meleg termőhelyet és a tápanyagban gazdag talajt.mocsari_3.jpg

Gyors növekedése miatt sok tápanyagra van szüksége, ezért tavasszal és ősszel alaposan érdemes megtrágyázni szerves trágyával (pl. komposztált érett marhatrágya) majd a növekedési periódusban rendszeresen tápoldatozni kell virágzó növényeknek való tápoldattal. Ha így járunk el, hosszú életű, dekoratív virágot kapunk.mocsari_1.jpg

Fotó: Miss Daisy

Olimpia-láz

Miss Daisy sofőrje 2012.07.30. 09:59

Az egész világot a XXX. nyári olimpiai játékok tartják izgalomban. Így mi sem maradhatunk ki belőle. Íme néhány kreatív minikert a sport jegyében. olimpia.png 

Távolugrás olimpia1.png 

Atlétika olimpia3.pngolimpia2.png 

Gyűrű olimpia4.pngolimpia5.png

Ha tetszett a poszt csatlakozz A szomszéd kertje közösséghez. Klikk ide.

Képek: innen.

Esküvő a Pálmaházban

Miss Daisy 2012.07.26. 07:12

Sokan sok energiát fektetnek abba, hogy kitalálják esküvőjük helyszínét. Ilyenkor kastélyok, tengerpartok és hasonló romantikus dolgok jutnak az ember eszébe. Ennek a párnak nem, ők fogták magukat, majd kert és növénybarátként úgy döntöttek, a Berlini Botanikus Kertben tartják meg a kézfogójukat.

Palmahaz2.jpgpalmahaz1.jpgpalmahaz10.jpgpalmahaz6.jpgpalmahaz7.jpgpalmahaz8.jpgpalmahaz9.jpgpalmahaz5.jpgpalmahaz11.jpgPalmahaz3.jpgpalmahaz12.jpg

Forrás: Miss Moss, további képek az esküvőről: itt.

Brinkus formaszőnyegek

Miss Daisy 2012.07.24. 23:49

Brinkus Kata textílművész, formaszőnyegei elképesztő kreativitásról tesznek tanúbizonyságot.IMG_5808.JPG

A művész szereti a virágot és műhelyében járva kiderült, imád virágmotívumokat, indákat integrálni szőnyegeibe.IMG_5831.JPG

A műhelyéből képek formájában, elhoztuk, amit láttunk. A helyszínen épp egy szőnyegnyírás zajlott.IMG_5818.JPG

Az alapszőnyeg és a minta különböző szálhosszúságú, az üzemből kikerülő szőnyeg azonban kíván némi utómunkát.IMG_5816.JPG

Kata gyapjúnyíróval éri el a kívánt formát.IMG_5824.jpg

Végül narancssárga végű Fiskars ollóvalis rádolgozik még egy kicsit.IMG_5821.JPG

A végeredmény lenyűgöző. A szőnyegekben pedig az a jó, hogy úgy tiporhatod lábbal a virágokat, hogy azoknak nem lesz bajuk, sőt a szőnyegek, mivel gyapjúból készülnek, puhák, süppedősek, kellemes érzetet biztosítanak a talpnak.IMG_5833.JPG

Kata műhelyében igazolva éreztük a mondást: aki a virágokat szereti, rossz ember nem lehet. Kata további munkáit ide klikkelve éred el.IMG_5832_1.jpg

Fotó: Miss Daisy

Rímek Matisse műveire

Miss Daisy 2012.07.23. 21:29

Henri Matisse vásznain a virág, a növény számos alkalommal jut szerephez. Lássunk pár képet ezek özül és nézzük meg azt, milyen rímeket atlált ezekre a Mismoss blog kreatív szerzője.rimek5.jpgrimek13.jpgrimek1.jpgrimek12.jpgrimek11.jpgrimek10.jpgrimek3.jpgrimek2.jpgrimek4.jpgrimek9.jpgrimek8.jpgrimek7.jpgrimek6.jpg

Forrás: Missmoss

Kertbarát úticélok - Keukenhof

Miss Daisy sofőrje 2012.06.29. 09:39

Szeretjük a virágokat és már-már mániásan készítünk listákat. így hát egyik délután - amikor az eső szobafogságra ítélt bennünket -, azzal ütöttük el az időt, hogy lajstromba vettük a világ azon pontjait, ahová egy vérbeli bezzegkertésznek mindenképp el kellene utaznia. Sorozatunkban ezeket a desztinációkat mutatjuk be. Induljon hát az utazás!auto.jpg

Egy ilyen listán mindenképp helye van a világ legnagyobb virágoskertjének Keukenhofnak. A szó konyhakertet jelent, azonban  a 32 hektáros parkban karalábét és sárgarépát aligha találunk. A terület a hollandiai Lisse városka mellett terül el, Amszterdamtól délnyugatra. Ahogy a kert honlapjáról megtudtuk évente 7 millió (1600 féle) virághagymát ültetnek el, emellett 2500 fa található a területen. De ne is szaporítsuk tovább a szót, beszéljenek inkább a képek. 

Aki a képek láttá máris csomagolna, azt sajnos el kell szomorítanunk ugyanis ez a csodás hely csak márciustól-májusig látogatható, jövőre azonban érdemes vele kalkulálni.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz A szomszéd kertje közösségéhez. Klikk ide.

Képek: innen, innen.

Belilult Tihany

Miss Daisy 2012.06.25. 08:38

Levendula Fesztivál idején jó Tihanyban. Olyankor minden belilul. Az esemény hétvégén zajlott, innen hoztunk pár hanguatképet nektek.DSC_4159.JPGDSC_4155.JPGDSC_4160.JPGDSC_4142.JPGDSC_4172.JPGDSC_4144.JPGDSC_4146.JPGDSC_4148.JPGDSC_4140.JPG

Fotó: Miss Daisy

Füvészkert a Fortepanon

Miss Daisy 2012.06.11. 07:48

A Füvészkert Magyarország első botanikus kertje, mely az Eötvös Loránd Tudományegyetem különleges oktatási egységeként Budapest VIII. kerületében és Józsefvárosban az Illés utca 25. alatt működik.

A kert 1771-es alapítású, több költözés után nyerte el végső helyét, ahol ma is található. A Fortepan nevű oldal, amely fotóin keresztül a régvolt Magyarországról informál, friss fotói között néhány a Füvészkertről is felbukkan, ezekből csemegézünk most.Fuveszkert4.jpgFuveszkert6.jpgFuveszkert7.jpgFuveszkert9.jpgFuveszkert8.jpgFuveszkert3.jpg

Képek forrása: Fortepan

Kirándulás Fehérvárcsurgón

Miss Daisy 2012.06.05. 07:27

Csodás kiállításon vettem részt a hétvégén Fehérvárcsurgón a kastélyban, illetve annak kertjében. Képriportom a helyszínről származik.IMG_4956.JPGIMG_4912.JPGIMG_4698_1.JPGIMG_4691.JPGIMG_4897.jpgIMG_4849.JPGIMG_4804_1.JPGIMG_4796.jpgIMG_4800.JPGIMG_4841.JPGIMG_4807_1.JPGIMG_4808_1.JPGIMG_4807_1.JPGIMG_4805_1.jpgIMG_4803_1.JPGIMG_4871.jpgIMG_4816_1.JPGIMG_4832.JPGIMG_4824_1.JPGIMG_4855.JPGIMG_4829.jpgIMG_4816_1.JPGIMG_4868.JPGIMG_4853.jpgIMG_4819_1.jpgIMG_4762_1.JPGIMG_4733_1.JPGIMG_4736.jpgIMG_4735.JPGIMG_4730.jpgIMG_4723.JPGIMG_4721.jpgIMG_4717.jpgIMG_4697.jpgIMG_4757.JPGIMG_4903.JPGIMG_4873.JPGIMG_4958.JPGIMG_4822.JPGIMG_4893.JPG

Fotó: A szomszéd kertje Team

süti beállítások módosítása