Hurrá nyaralunk!?

Miss Daisy sofőrje 2011.06.29. 09:30

Itt a nyár, ilyenkor többször utazunk, ami rendben is van. A bökkenő, hogy ebben az időszakban a lakásban illetve teraszon élő zöld kedvenceket is többet kell locsolni. Persze, van néhány klasszikus megoldás.

Tavalyelőtt például megkértem legkedvesebb szomszédomat, hogy öntözzön, amíg nem vagyok itthon. Ez tulajdonképpen bevált, de amikor azonos időben keltünk útra, tanácstalanul tébláboltam.

Tavaly folyamatos pakolásban voltam. Hol a fürdőkádba eresztettem vizet, hol különböző edényekbe, lavórokba, majd beleköltöztettem a növényeket a nyaralás idejére a kádba. Ez a zöldeknek többé-kevésbé megfelelt, bár a fürdőszobát kevésbé bírták, hiszen nincs ablaka, éppen ezért fény sem jut nekik. Nem az igazi tehát, kéthetente pakolászni a növényeket pedig elég fárasztó dolog.

De akkor mi legyen? Idén fúrni-faragni fogok, ugyanis találtam a neten egy kisfilmet egy bizonyos önlocsoló rendszer előállításáról. Noha nem túl esztétikus, remélem azért beválik. Érdemes végignézni, bár azt nem sikerült megfejtenem, miért narrálják az oktatóvideót úgy, mintha horrorfilm trailerről lenne szó :)

Te hogy oldod meg a nyaralás alatti itatást?

Csatlakozz Facebook közösségünkhöz és legyél te is bezzegkertész! Klikk ide.

Képek: innen, innen és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://aszomszedkertje.blog.hu/api/trackback/id/tr683005694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.06.29. 13:23:40

Ha most ezt úgy csinálod, hogy a csavaros üveg tetejébe fúrsz egy ugyanilyen kis lyukat, (és a talpába másikat, hogy kis is csöpögjön), akkor elkerülheted a sok környezetszennyező ragasztást, gányolást.

Németh András 2011.06.29. 13:33:51

@newtehen: a módszered tényleg jobb és egyszerűbb, de a hivatkozott (reklám)videóban üvegpalackot használtak...

az is tény a pet palack eleve két literes így jóval hosszabb útra is elég a víz, de az általad vázolt módszer miatt a (reklám)videó túl rövid lett volna...

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2011.06.29. 13:59:59

A kihasználatlan szellemi kapacitás ilyen érdekes megoldásokat eredményez:

youtu.be/tnGUs-p2r90

savrola 2011.06.29. 14:02:15

Coca Cola reklám...

Porcelán az elefántboltban 2011.06.29. 14:23:58

@Németh András: fél literes kis kóla is van pet palackban... de szerintem megy ez ólcsó ásványvizes palackkal is. :D

Miss Daisy 2011.06.29. 14:37:24

@savrola: a Coca colanak nincs szüksége reklámra.

Németh András 2011.06.29. 14:40:04

@Oreg: értem én, fizessünk több száz ojrót azért ami megvan ingyé is..
oreg te ezért legalább kapsz pénzt?

Németh András 2011.06.29. 14:40:59

@Miss Daisy: akkor ez egy szükségtelen reklám...

flora.a 2011.06.29. 14:48:28

gyerekkoromban valamelyik barkácskönyvben volt az a módszer, hogy egy üveg vízbe kendermadzagot lógatni, a másik végét pedig a növény tövéhez. És az is pótolja a locsolást. Nem próbáltam ki, és már régen láttam, de érdekes megoldás lehet, ha működik. Ez meg egy teljesen nyílt cola reklám.

Miss Daisy 2011.06.29. 14:55:07

@flora.a: Nem tök mindegy, hogy mivel demonstrálják a dolgot ezzel vagy Szentkirályis palackkal? Próbáld meg az ötletet meglátni mögötte.

magyar bucó 2011.06.29. 15:00:43

@Miss Daisy: Ahhoz képest elég sokat költ rá. Ők biztosan nem tudják, hogy felesleges. :D

harcsabajuszos 2011.06.29. 17:02:47

@Németh András: Használtad már? Tudod, mi a különbség? Igen? Nem?

Kopasz Szuzukis 2011.06.29. 19:38:45

@flora.a: ehhez hasonló "eszközt" fejlesztettem ki. Kell hozzá néhány olyan konyhai törlőkendő, amelyik jó nedvszívó képességű. A kendőt olyan széles csíkra vágom fel, amilyen a cserép alja. Beáztatom vízbe, és a kendő egyik végét a cserép alá teszem, szórok rá nagyon vékony rétegben virágföldet, és erre állítom a cserepet. A kendő másik vége egy vízzeé telt lavórba, vagy valamilyen laposabb, de nagyobb térfogatú, vízzel telt edénybe lóg. Az edényt úgy kell a cserép vagy cserepek mellé állítani, hogy a kezdeti vízszint a cserepek aljáig érjenek. Ha magasabban van a vízszint, akkor a víz 1 nap alatt a cserép alá áramlik a kendőn keresztül, és akár túl is folyhat a cserépalátétből. Egy víztároló edénybe több "kanóc" is lógatható. A párolgás csökkentése érdekében (mert a vizes kendő felületéről is párolog a víz) a kendő szabad részére alján kivágott nylonzacskót húztam. A víztároló edényt is befedtem egy nagyobb nylonzacskóból vágott lepedővel.

Németh András 2011.06.30. 11:24:28

@Oreg: nem, nem használtam, de el tudod nekem röviden mondani hogy ennél az esetnél (elmegyünk nyaralni és nem tudjuk két hétig locsolni a növényeinket (tehát ebből kiindulva olyan egy tucat körüli átlagos cserepes növényről beszélünk)) mégis miért lenne szerencsés a delikvensnek megvásárolni a termékcsaládot?

Egyébként ha belegondolok végülis maga a poszt is egy kéretlen reklám, szóval végeredményben belefér az általad linkelt reklám is.

De egyébként tényleg érdekel hogy mitől lehet jobb az a rendszer a petpalackos megoldásnál?

Németh András 2011.06.30. 11:28:44

@Miss Daisy: nem nem mindegy, mert pl én is az ötletért klikkeltem nem a reklámért.

fontos eltérés hogy ez most farkasbőrbe bújt bárány, vagy egy báránybőrbe bújt farkas, ha már a mögöttes (vagy nem is igazán egyértelmű hogy itt mi a mögöttes) tartalmat nézzük.

harcsabajuszos 2011.06.30. 18:13:42

@Németh András: Már megbocsáss, de elgurult a tablettád? Mi van a farkassal meg báránnyal meg reklámmal meg úgy általában ezzel a nyögvenyelős felbuzdulással?

A koma kérdése az volt, hogy oldom meg az automata locsolást. Én így.
Ezért aztán egy osztrák lapot linkeltem be, ahol meg lehet nézni, mi az amit hasznosnak ítélek automata öntözőrendszernek, nemcsak nyaralásra, de hétköznapi használatra is.
Ez egy kapilláriselven működő rendszer, mint a vick vagy viledacsík, csak egyrészt a kerámia pontosan szabályozza a nedvességet, túlcsordulás és kiszáradás nélkül, másrészt a csövezés miatt flexibilisen köthető tartályhoz vagy csaphoz mindenféle további trükkök nélkül.
A fúrt lukasoknál hosszas kísérletezgetés, hogy épp mekkora legyen a luk, túlfolyik, kiszárad, akármi, nekem erre nincs kedvem, sem időm. A koma is csak reméli, hogy beválik, sok sikert neki, remélem nincs értékes növénye.
Ha valaki nem akarja állandóan a locsolóval járkálni a növényeket, vagy épp utazgat, ezzel a rendszerrel megkönnyíti az életét.
Jobbat nem tudok, ennyi, se több, se kevesebb, aztán mindenki azt használ, amit akar.
süti beállítások módosítása