Körte mester

Miss Daisy sofőrje 2011.12.21. 08:14

Van, aki a gyümölcsök királynőjeként emlegeti a körtét. Nálam (sajnos) nem tudott ilyen előkelő helyezést elérni elég sokáig. Erről valószínűsíthetően az a gyerekkori trauma tehet, melyet a Cipolino (Hagymácska) című rajzfilm Körte mestere okozott. Nade, vissza napjainkhoz. Időközben megszerettem a körtét és szerencsére elég sokáig lehet a piacon fellelni mostanság. De mire is kell figyelnie annak, aki nem vásárolni, hanem birtokon belül tudni szeretné a körtét azaz a körtefát? 

Először is, tapasztaltabb kertészeknek ajánlom, mert különösen a téli körte macerás egy fajta. A csapadékosabb területeket kedveli. Ha nincs elég eső, akkor rendszeresen öntözni kell. Ha ez nem lenne elég, a téli hideget sem nagyon bírják (mondjuk én sem nagyon). A szél sem a barátja, sérülhetnek a levelek, de ha gyümölcsök egymáshoz vagy az ághoz ütődnek, akkor sem reménykedhetünk túl sok jóban. 

Tehát, szélcsendes hely, rendszeres vízellátás és tápanyagokban bővelkedő talaj szükséges. Ebből is elég sok, mivel a törpefákat legalább 4, az egyéb fajtákat, pedig 10 méterre érdemes ültetni egymástól. A mély ültetést nem igazán kedvelik. Ha mind ezzel megvagyunk, akkor már "csak" a metszésben kell mesterfokú tudással rendelkeznünk. A termő fákat minden tavasszal metszeni kell. 

Ha mindent jól csináltunk és szerencsések is vagyunk, akkor rengeteg gyümölcskezdemény fejlődik a fán. A körte esetében, azonban igaz a szabály: a több kevesebb. A csoportos gyümölcskezdeményeket ritkítani kell, egy csoportban legfeljebb két kezdemény maradhat. Innen már csak a betegségek és kártevők támadásait kell visszaverni - varasodás, monilia, körterozsda, pajzstetvek, körtelevélbolha, sodómolyok, körtemoly, hogy csak néhányat említsek. De ha minden nehézséget leküzdünk és bőséges termést hoz a körtefánk, akkor tényleg elmondhatjuk magunkról, hogy bezzegkertészek vagyunk. Szóval megéri.

Te növeszted vagy inkább vásárolod?

Ha tetszett a poszt, csatlakozz A szomszéd kertje közösségéhez. Klikk ide.

Képek: innen és innen.  

A bejegyzés trackback címe:

https://aszomszedkertje.blog.hu/api/trackback/id/tr313478772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.