A Fűvészkert kincse: a Victoria

Miss Daisy 2012.10.23. 08:54

A négynapos ünnepen vezetett sétán jártam a Fűvészkertben. Gyerekkorom óta nem voltam ott. Az őszi színek csodálatosak a botanikus kertben, ahol egy trópusi vízi növény, a Victoria kötötte le leginkább a figyelmemet.

IMG_7514.JPG

Az 1800-as évek második felétől a botanikuskertek komoly erőfeszítéseket tettek, hogy hozzájussanak néhány, az Amasonas vidékéről származó Victoria maghoz, mert az ilyen egzotikumok jelenléte nagyon megnövelte a kertek látogatottságát.IMG_7517.JPG

Az üvegházakban fűtött vizű medencét alakítottak ki, vagy külön épületet, ún. viktóriaházat emeltek erre a célra. A növény egyébként a 30 C fok körüli vizeket, mocsarakat szereti, kellenek tehát a speciális körülmények.IMG_7515.JPG

A növény a nevét onnan kapta, hogy, amikor megérkezett Európába és Angliába, és nagy nehezen itt is sikerült nemesteni, egy brit kertész az első példányt a királynőnek ajándékozta.Queen_Victoria_by_Bassano.jpg

A növény szépségét az adja, hogy lapos, bőrszerű, fényes levelei a 2 méter átmérőt is elérhetik. A levél fonákján található sűrű, több méteres gyökérrendszer lehetővé teszi, hogy megfelelő súllyelosztással 80 kg homokot is elbírjon és a víz felszínén tartson.IMG_7520.JPG

Gyönyörű virággal rendelkezik, nyílása és virág a megtermékenyülése botanikai látvánosságnak számít, a botanikus kertekben kiemelt éjszakai látványosság.IMG_7519.JPG

Hazánkban először 1847-ben nyílt, Procopp Jenő orvos, amatőr botanikus rákosfalvai kertjében. Budapestre a Fűvészkertbe Kassáról került. Itt azóta egészen máig megtekinthető. Érdemes meglátogatni a többi növénnyel együtt, a Fűvészkertben van látnivaló bőven, ugyanis közel 7000 növényfajnak ad otthont.IMG_7564.JPG

Képek: Miss Daisy

 

A bejegyzés trackback címe:

https://aszomszedkertje.blog.hu/api/trackback/id/tr274863801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KapitányG 2013.03.12. 01:41:47

Nem lehet, hogy 1874-ben nyílt először, és nem 1847-ben? 1847-ben híre-hamva sem volt Rákosfalvának.
Procopp itt ír a Victoria regiáról:
epa.oszk.hu/02100/02181/00284/pdf/EPA02181_Termeszettudomanyi_kozlony_1893_213-221.pdf
7-8. oldal a pdf-ben
süti beállítások módosítása